A mai napon egy különleges meglepetéssel készültem nektek.

Mi nők elmondhatjuk magunkról, hogy az utóbbi évszázadban sikeresen kiharcoltunk magunknak elég sok mindent az élet több területén. Ezt általánosságban mondom, holott mind tudjuk, hogy nem mindenki él olyan helyzetben, mint ahogyan a többség (pl. családon belüli erőszak áldozata; hátráltatva van a munkaerőpiacon).
Nem a feminista nézeteimet szeretném most megvitatni veletek, mivel teljesen más témát hoztam.

Visszatérve az előző mondandóm lényegéhez, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen megünnepeljük a nők napját (március 8.) és az anyák napját (május utolsó vasárnapja). Viszont mi a helyzet a másik féllel? Nincs olyan, hogy férfiak napja! DE van apák napja (június harmadik vasárnapja). Ez most június 16.-a, vagyis a mai nap. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy apával beszélgetek: az apaságról, a gyermek születéséről, neveléséről. Az alany pedig nem más, mint a férjem, Tibi.

Gréti: Üdvözöllek a blogolvasók nevében, és köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést.
Tibi: Én köszönöm, hogy részese lehetek ennek a blognak.

G: Remélem tudod, hogy ma milyen nap van: apák napja.
T: Hát... ezt nem tudtam! Nem is tudtam, hogy van ilyen.

G: Milyen érzés apának lenni?
T: Az a helyzet, hogy ezt nem lehet szavakba önteni. Ez egy olyan dolog, amit kifejezni is nehéz, csak akkor jön rá igazán az ember, mikor a kezébe foghatja.

G: Hogyan élted meg, mikor kiderült, hogy gyermekünk lesz?
T: Először lefagytam, majdnem összeestem. Végigfutott rajtam minden, hogy te jó isten, most mi lesz, hogy lesz. Két percre rá viszont már annyira boldog voltam, hogy felkaptalak és össze-vissza nyomorgattalak.

G: A te szemszögedből milyen volt a terhesség? Mi volt a legjobb, mi a legrosszabb emléked?
T: A 3 trimesztert hozom most fel. Az első három hónap nagyon pocsék volt: látni, hogy minden reggel hánytál - annyira sajnáltalak. Ez nagyon rossz volt. A közepét és a végét már nagyon élveztem. Az utolsó néhány hónap volt a legjobb.

G: Hogy élted meg a vizsgálatokat, a hercehurcát, amivel ezek jártak?
T: Nem sok vizsgálaton voltam jelen. Az első vizsgálat eredménye még jó volt, mikor kiderült, hogy tényleg baba lesz. A másodiknál minden rendben volt, de a harmadik vizsgálat (18. hetes) nem volt jó. Akkor nagyon megijedtem én is. Pestre küldtek fel minket, és a három alkalomból csak az elsőnél tudtam jelen lenni, de az egész rettenetes volt. Látni, hogy mennyire szenvedtél, féltünk mind a ketten, hogy valami baja lesz a kicsinek. Nagyon megviselt minket. Belül én is nagyon roncs voltam akkor, mert tehetetlennek éreztem magam, és lelkileg nagyon odavágott. Próbáltam nem mutatni, hogy én lehessek a kapaszkodód. A pozitív megerősítésre koncentráltam, azt akartam, hogy azt érezd, hogy minden rendben lesz, mert ebben hittem én is a vizsgálatok alatt. Amikor a 3. vizsgálaton kiderült, hogy semmi baj nincs, ott fellélegzett mindenki, és utána minden olyan csodás volt. Azt sajnálom csak, hogy nem lehetettem ott minden vizsgálatnál, de amikor eljutottam veled oda, akkor mindig reménykedtem benne, hogy úgy jössz ki, hogy rendben van minden.

G: Örültél, mikor kiderült, hogy kislányunk lesz?
T: Nagyon örültem. Igaz, mi nagyon sokáig azt hittük, hogy kisfiú lesz, de nem bánom, hogy kislány lett. Sokszor beszélgettünk arról, hogy először jobb lenne egy kis srác, egy bátty, aztán pedig egy hugica, de így alakult. Nem is csinálnám vissza, főleg, mert már lehet rajta látni sok ízben, hogy apa a minden!

G: Mi lett volna a neve a babának, ha fiú lett volna? Illetve miért azt a nevet választottad?
T: Dániel. Gyermekkorom óta tetszett ez a név. Nálunk a családban az elsőszülött fiút Tibornak neveztek el, de eldöntöttem, hogy akkor is Dani lesz a fiam, ha törik, ha szakad.

G: A következő gyerek születésekor ismét szülésznőt fogadnál, vagy ragaszkodnál a szülész-nőgyógyászhoz?
T: Mindenképp maradnék a szülésznő mellett. Szerintem az orvos csak akkor kell, ha császárt kell végrehajtani, vagy, ha valamilyen komplikáció lép fel szülés közben. A szülésznőnek sokkal több a feladata, és ők szerintem jobban megdolgoznak a pénzükért, mint az orvosok. Egy jó szülésznő elkél!

G: Hogy teltek az utolsó hetek?
T: Már ki voltam akadva, vártam, hogy kijöjjön a kis csöppség. Nagyon feszültek voltunk mind a ketten a túlhordás miatt. Szerintem ott el is lehetett valami számolva.

G: Amikor befeküdtem a kórházba, hogy bírtad a távolságot?
T: Az nagyon nehéz volt. Hiányoztál, rossz volt nélküled. Anyukádék is mondták, hogy menjek át hozzájuk, de nekem ti hiányoztatok: te és a pocaklakó.

G: Mikor beindult a vajúdási szakasz, még nem tudtuk, hogy mi történik. Folyt belőlem a magzatvíz, de nem voltunk abban se biztosak. Te mit éreztél akkor?
T: Az volt bennem, hogy minél előbb legyünk már túl az egészen, mert rossz volt látni, hogy milyen fájdalmaid voltak az indító zselék után. Reménykedtem benne, hogy segíteni fog abban, hogy beinduljon a szülés, és még aznap meg is érkezzen a babánk.

G: Megszólalt a telefon. Megtudtad, hogy beindult a szülés. Hogy reagáltál?
T: Először sokkot kaptam. Pont akkor rendeltem vacsorát, úgyhogy még a futárt is át kellett irányítanom mamádékhoz. Itt rohangásztam egy alsónadrágban, azt se tudtam mihez kezdjek. Utána hívtam apukádat, hogy menni kell a szülésznőért, mert esemény van.  Telefonáltam ezerrel, mindenkit felhívtam a családban, hogy mi a helyzet. Gyorsan lezuhanyoztam, bár hozzáteszem, hogy teljesen felesleges volt. 10 perc alatt elkészültem, és rohantam lefelé a kórházba.

G: Mi járt a fejedben, míg a kórházba nem értél?
T: Nagyon örültem. Közben imádkoztam, hogy minden rendben menjen. Meg hát, hogy lányom lesz!

G: Beértél. Mi történt utána?
T: Leültem, mert meg kellett várnom, hogy megérkezzen Böbe. Mikor beértek apuddal mondta, hogy megnézi mi van veled, utána pedig szól, ha bemehetek én is. Kijött értem egy olyan 15-20 perc múlva, kezem-lábam remegett közben. Felöltöztem a szép kék ruciba, hát... nagyon szexi voltam benne! Te feküdtél az ágyon, Böbe kiadta az feladatot, hogy törölgessem a homlokodat. Jöttek a fájások. Próbáltam segíteni azzal, hogy gázt adtam, hátha egy kicsit eltompítja a fájdalmakat. Utána bepánikoltál, hogy eltűnt Böbe, és nyugtatgattalak, hogy mindjárt vissza fog jönni. Amikor visszajött odamentem a csaphoz, hogy bevizezzem a rongyot, akkor pedig azért pánikoltál be, mert engem nem láttál. Bealudtál szülés közben, az nem volt semmi. Egyszer csak felkiáltottál, hogy "Jaj, de fáj!", na az ott nagyon szíven ütött. Akkor elsírtam magam, hogy ezt a fájdalmat nem akartam sose neked okozni. Abban a pillanatban nagyon tehetetlennek éreztem magam, mert nem bírtam többet tenni annál, mint, hogy törölgettem a homlokod és fogtam a kezed. Az egész szülés alatt hatalmasat nőttél a szememben, azt kibírni, amit te, nem lehetett egyszerű. Ott derült ki, hogy mennyire erős vagy - gondolom az összes nő ilyenkor hihetetlenül odateszi magát.

G: Az egész alatt mi volt a legjobb dolog, amire viccesen gondolsz vissza?
T: Az első mikor mondta Böbe, hogy csinálja a gátmetszést, mert már ott tartunk, hogy jön a baba. Akkor már több nővérke is volt bent. Mikor felhúztuk a lábadat és elkezdtél nyomni, csak egy nagy placcsanást lehetett hallani. Telibe verted az egyik nővért azzal a véres, nyálkás cuccal. A másik pedig, ami visszagondolva nagyon jópofa, hogy veled együtt csináltam mindent: levegőt vettem, nyomtam. Böbe azt mondta, hogy jó kis csapat vagyunk.

G: Mikor megláttad a kislányt, mi volt az első gondolatod?
T: Gyönyörű... és elsírtam magam.

G: Milyen volt az első érintés? Milyen volt a kezedben tartani őt?
T: Ez nekem már rutinszerű volt, a 3 öcsém végett tudtam, hogy milyen érzés lesz. Ennek ellenére teljesen más érzés volt őt a karomba venni. Tudni azt, hogy belőled és belőlem van összegyúrva. Nagyon jó volt, őszintén.

G: Hogy érezted magad a szülés után?
T: Én jól! Boldog voltam. Azóta is jó minden.

G: Hogyan teltek az azt követő napok?
T: Berúgtam rendesen mind a 3 tejfakasztón, amit szerveztem.

G: Milyen volt, mikor hazahoztál minket?
T: Baromi jó volt, hogy végre már mind a ketten itthon lehettetek velem. Gyönyörködhettem a pici lányunkban, hozzád bújhattam. A legjobb érzés, hogy magam mellett tudhattalak titeket.

G: Neked milyen volt az első éjszaka a kicsivel?
T: Tök jó volt, nekem tetszett. Igaz, vigyázzban álltam, hogy ha bármi van, ott teremjek azonnal. Volt mikor még előbb felugrottam, mint te.

G: Most 4 hónapos Zoé. Mitől félsz a legjobban?
T: Mitől félek a legjobban? Talán attól, ha majd már nagyobb lesz, és hozza haza a pasikat, hogy le kell mindet ütnöm. Akkor már nem apa lesz a mindene.

"Nekem nem ciki a gyerekemet kenguruban vinni!"

G: Vérfater leszel? Balta meg minden?
T: Naná! Beszerzek addig egy sörétest is. Szétkapom a kis mocskokat, akik jönnek.

G: Mi a terved a következő 5 évre?
T: Lakás (bár már az megvan), nyugodt élet, még egy gyerek, új autó... és egy nagyon bolog család.

G: Milyen gyerek legyen a következő, persze, ha lesz?
T: Fiú. Párban szép az élet.

G: Köszönöm szépen, hogy kényszer hatására elvállaltad ezt az interjút! Remélem a te szemszögedből nézve a dolgokat minden kedves olvasó érti, hogy mi zajlik egy férfi fejében akkor, mikor apává válik.
T: Nagyon szívesen, máskor sem! Viccet félretéve azért egy fontos üzenetem van: apának lenni jó! Főleg, ha ilyen szép lányod van, mint nekem. Örülök, hogy apa lehetek!

Boldog Apák Napját Kívánok!