Oltások
Tudja jól az, akinek már van gyerkőce, hogy az oltás nem csak a gyerkőcöt viseli meg, de a szülőket is. Sok szülő bizonytalan, hogy valóban jók e ezek a védőoltások, hasznosak e. Ami kötelező, az kötelező, de sajnos azt tapasztalom, hogy nincsenek jól informálva a szülők vagy éppen nem figyelnek az információkra, mert túlságosan szárazak. Éppen ezért szeretném megmutatni azt, hogy nem csak a kötelező, de a javasolt oltásokat is érdemes lehet beadatni.
Bár mi csak a Rotavírus, illetve a Meningococcus C ellen adattuk be az oltást, én mégis azt mondom, mindenkinek a saját döntése, hogy mit gondol jónak. Ezért, hogy pontos képet kapjatok a védőoltásokról, s azok előnyéről és hátrányáról egy gyermekorvossal is konzultáltam a dologról.
A cikk első felében olyan alap információkat gyűjtöttem össze, amelyekről a védőnők vagy orvosok is tájékoztatnak. A fellépő tünetekről, valamint személyes tapasztalatokról Dr. Wéber Boglárka fog mesélni. Bogiról annyit szeretnék elárulni nektek, hogy teljesen véletlenül akadtunk egymásra az Instagramon, és elég jó kapcsolatot építettünk ki. Amellett, hogy imádja a hivatását és az anyaságot (19 hós kisfiú büszke anyukája), egy nagyon különleges hobbit talált magának, ez pedig az illióolajok különböző formában való felhasználása. Szóval, ha ilyen kérdésekkel keresitek meg, nagyon szívesen elmond mindent, hogy melyik olajat, mire használhatjátok fel.
Szóval biztos vagyok benne, hogy nem csak az én védőnőm állított be egy papírral a pár napos csecsemőt meglátogatva, hogy 1 éves koráig milyen oltásokat kap a baba. Valahogy kevésbé sokkolt le, mint az 1-2 éves kor közötti lista. Ezen fel volt tüntetve elsőként az úgy nevezett BCG oltás, amit minden újszülöttel rendelkező anyuka ismer. A pár napos baba élete első oltása ez, még a kórházban kapják meg.
Először is lássuk azt a bizonyos listát, amelyet a gyerekek életük első 2 évében kapnak. Azért írtam csak eddig, mert nálunk ezek voltak eddig aktuálisak.
Kötelező oltások
0-4 hetes korban: BCG (szülészeti intézményben)
2 hónapos korban: DPTa-IPV-HiB+PCV13
3 hónapos korban: DPTa-IPV-HiB
4 hónapos korban: DPTa-IPV-HiB+PCV13
12 hónapos korban: PCV13
13 hónapos korban: Bárányhimlő ellen (2018. Július 31.-e után születetteknek)
15 hónapos korban: MMR
16 hónapos korban: Bárányhimlő ellen (2018. Július 31.-e után születetteknek)
18 hónapos korban: DPTa-IPV-HiB
Ez a sok rövidítés azoknak könnyen érthető, akik rendelkeznek egészségügyi ismeretekkel. Ezalatt persze nem azokat értem, akik minden nyáron a kórházban voltak törött karral, vagy tetanus ellen kaptak szurit. 😉
Menjünk picit bele a részletekbe.
BCG oltás
A BCG (Bacillus Calmette-Guérin) elleni oltást 6 hetes korukig kell megkapniuk az újszülötteknek, a felkar bőrébe. A védőoltás a gyerekkori tuberkulózis (tbc, tüdőgümőkór) ellen nyújt védettséget.
Normál BCG reakció esetén a beadás helyén, a váll külső felén, 4-6 hét múlva kicsi, piros duzzanat jelentkezik. A duzzanat elfehéredhet, alatta sárgás váladék képződhet, ami kifakadhat és hegesen gyógyulhat – a folyamat pedig több hétig ismétlődhet. A hónaljárokban vagy a nyakon lévő nyirokcsomók enyhe duzzanata is előfordulhat, nem kóros. Akinél az oltást követően nem alakul ki heg, annak sem kell újraoltás a tapasztalatok szerint.
Én: Mennyi idő kell ahhoz, hogy teljesen eltűnjön az oltás utáni heg?
Bogi: A BCG hege nem múlik el, gyakorlatilag mindenki bal felkarján látható az oltás nyoma. Az, hogy kinél mennyire látszik, függ a bőr gyógyulási hajlamától is. Annyit még mondanék, hogy mindenképp az első napokban meg kell kapnia az újszülöttnek, a 6 hét az a legkésőbbi időpont.
DTPa/DTAP – IPV
A DTPa - IPV a torokgyík, a szamárköhögés, a tetanusz és a járványos gyermekbénulás elleni sorozat oltás. Az oltóanyag beadására 2, 4, 6, majd 18 hónapos korban kerül sor. Az emlékeztető oltásokat 6 és 11 éves korban adják be. A dTap a 11 éves korban beadandó emlékeztető oltást jelöli. *
HiB
A HiB oltás a Haemophilus influenza nevű baktérium b típusa ellen nyújt védelmet. Ez elsősorban kisgyermekeknél okoz agyhártyagyulladást és más gyulladásos megbetegedéseket. A védőoltás kombinált oltóanyagban érhető el. A DTPa - IPV oltásokkal egy időben kapják meg a gyerekek. *
PVC13 (PREVENAR)
A pneumococcus baktériumok tüdőgyulladást, középfülgyulladást, agyhártyagyulladást és vérmérgezést okozhatnak. Csecsemőknél és kisgyermekeknél súlyos lefolyású, az agyhártyagyulladás minden negyedik kisgyermek halálát okozza, akik túlélik a betegséget, gyakran maradandó károsodást szenvednek. Süketség, mozgászavar, szellemi fogyatékosság maradhat vissza. A vakcinát 2, 4 és 12 hónapos korban adják be a kicsiknek.
*É: Előfordulhatnak mellékhatások a fent említett három oltásnál?
B: Ugyanúgy, mint bármely más oltásnál, ezeknél is előfordulhatnak enyhe oltási reakciók: az oltás helyén jelentkező bőrpír, fájdalmas duzzanat. Ezek mellett hőemelkedés vagy láz is jelentkezhet, járhat ingerlékenységgel, vagy épp bágyadtsággal, aluszékonysággal, de akár étvágytalansággal is. Mint minden oltóanyagnál, esetenként előfordulhat allergiás reakció is, melynek súlyossága változó.
MMR
A kanyaró, a mumpsz és a rubeola (rózsahimlő) elleni vakcina, melyet 15 hónaposan kapják meg a csecsemők. A védőoltás élő, gyengített vírusokat tartalmaz. A kanyaró (morbilli) igen fertőző betegség: a 95%-os lakossági átoltottság sem képes megakadályozni járványos terjedését, ezért kell 11 éves korban az oltást megismételni. Ritkán, de előfordulhat mellékhatás (bőrkiütés, orrfolyás, hőemelkedés), melyek a beadás után 7-10 nappal jelentkeznek, s pár nap alatt elmúlnak
A betegségekről pár tudnivaló
A morbilli (kanyaró) vírus által okozott betegség nagyon fertőző. Magas láz, kiütések, szájban jellegzetes foltok, könnyező, vörös szemek, torokfájás, orrfolyás, száraz, szaggató köhögés jellemzik. Néha hányás és hasmenés is előfordul. Szövődményei: középfülgyulladás, hörghurut, tüdőgyulladás, legsúlyosabb szövődménye: agyvelőgyulladás.
A mumpsz cseppfertőzéssel terjedő vírusbetegség. Kifejezetten ragályos, a fertőzésnek kitett emberek 40-50%-a megkapja. A betegség lappangási ideje 18-21 nap. A betegség tünetei közül a legismertebb a fültő körüli fájdalom és duzzanat. A fültőmirigy, majd más nyálmirigyek duzzadtak lesznek, nyomásra és spontán is fájdalmasak. A duzzanat jól látható, a beteg gyermek arca jellegzetesen telt, gömbölyű formát vesz fel.
Jellemző tünetek: mérsékelt láz, fejfájás, torokfájás, általános gyengeség. A mumpsz jóindulatú betegség, általában 1-2 hét alatt spontán lezajlik. Ritkán szövődmények léphetnek fel. A pubertáskoron túl a férfiak megbetegedéséhez gyakran társul egy- vagy kétoldali heregyulladás (orchitis), mely nemzőképtelenséget okozhat. Idegrendszeri szövődményei – nem gennyes, magától gyógyuló agyhártyagyulladás – ugyan gyakoriak, de általában nem súlyosak. Ritkább szövődménye a hasnyálmirigy-gyulladás (pancreatitis).
A rubeola (rózsahimlő) vírus által okozott, jellegzetesen enyhe, gyermekkori kiütéses betegség. Különös jelentőségét az adja, hogy ha várandós nő a terhesség korai szakaszában kapja el, súlyos magzati károsodást okoz.
É: A feltüntett tüneteken kívül jelentkezhet más mellékhatás is az oltóanyag beadása után?
B: A védőoltást követően oltási betegség jelentkezhet, ami azt jelenti, hogy a kanyaró, mumpsz, rózsahimlő betegségek igen enyhe tünetei (láz, kiütés, nyálmirigy-duzzanat) észlelhetők ilyenkor. Ezek a tünetek sokkal enyhébbek, mint a fertőzés következtében létrejött betegség tünetei.
Bárányhimlő
A bárányhimlő elleni oltás jelentősen csökkenti a fertőzés esélyét, megbetegedés esetén a betegség enyhébb lefolyású lesz, a súlyos szövődmények (például tüdőgyulladás és a bőr bakteriális felülfertőződését) kialakulásának esélye kicsi. A vakcina 13 hónapos kortól adható.
É: Ez a védőoltás eddig nem volt kötelező oltás, mit gondolsz jól tették, hogy azzá nyilvánították?
B: Egyes kollégák szerint a 21. században bűn megbetegedni és bűn szenvedni olyan betegségtől, ami elkerülhető lett volna. Ehhez a nézethez csatlakozom én is.
Egy “sima”, szövődménymentes fertőzés esetén is egy hetekig tartó, magas lázzal, kellemetlen, sokszor fájdalmas bőrtünetekkel járó betegségről van szó. De! A bárányhimlő az esetek viszonylag nagy részében, szövődménnyel jár, melynek súlyossága változó.
A bárányhimlő szövődményeként bőrfertőzés, vérmérgezés (szepszis, keringésösszeomlás), tüdőgyulladás, súlyos májgyulladás, epilepszia-szerű görcsök, agyvelőgyulladás, bénulás és teljes vakság alakulhat ki. A bárányhimlő az immunrendszert tartósan legyengíti, ezért utána sokkal könnyebben kap el más betegségeket a gyerek.
És sajnos nekem is tudomásom van több olyan esetről is, amikor sajnos végzetes szövődmények alakultak ki.
Vagyis igen, mindenképp jónak tartom, hogy kötelező lett ez az oltás is
Most pedig következnek a javasolt, ajánlott oltások.
Javasolt oltások
6 hetes kortól: Meningococcus ACWY
2-4 hónapos korban: Rotavírus
2 hónapos kortól: Meningococcus B, Meningococcus C
6 hónapos kortól: Influenza
12 hónapos kortól: Kullancs-encephalitis, Hepatitis A
Meningococcus
Egy nagyon komoly betegség, a Neisseria meningitidis baktérium okozta agyhártyagyulladás ellen nyújtanak védelmet. 6 hetes kortól elérhető a kombinált (ACWY) oltás, 2 hónapnál idősebbek számára a „B” és „C” törzs elleni vakcina áll rendelkezésre. A vakcina 38 fok feletti lázat okozhat csecsemőknél, mely általában egy nap alatt elmúlik. Gyermekeknél és felnőtteknél a leggyakoribb mellékhatások a beadás környékén tapasztalt érzékenység és fejfájás.
Rotavírus
A rotavírus kifejezetten súlyos, hasmenéssel és hányással járó gyomor-bélrendszeri fertőzést okozhat, mely gyakran vezet kiszáradáshoz. A kisgyermekek többsége 5 éves koráig megfertőződik. A rotavírus elleni vakcinát 2-4 hónapos korban ajánlott beadatni. Az oltás szájon át adható be.
Influenza
Szezonális oltás, mely legkorábban fél éves kortól adható. Az oltást évente ismételni kell, az influenza vírus változékonysága miatt. A vakcinát minden évben az aktuális vírusszerkezethez igazítják. Az északi féltekén, tehát Magyarországon is a szezon novembertől márciusig tart, így a szezonális oltást október-novemberben ajánlott felvenni.
Kullancs-encephalitis
Ez egy agyvelő-gyulladásos vírus okozta megbetegedés, melyre jelenleg kezelés nem érhető el. Súlyos esetben izombénulással járhat, így a védőoltás felvétele ajánlott. Az első oltást követően egy hónap elteltével kell a második védőoltást beadatni, majd egy ismétlő adagot 12 hónap múlva. A védettség fenntartása 3-5 évenként beadott emlékeztető oltással biztosítható.
Hepatitis A
A Hepatitis A oltás 1 éves kor felett adható. Ajánlják Ázsiába, Afrikába, Dél-Amerikába történő utazás esetén. Magyarországon a kockázati csoportnak ajánlott (pl.: dializált betegek, vérkészítményt rendszeresen kapó betegek).
Bogi szavait itt egyben olvashatjátok a javasolt oltásokról:
A kisgyermekek az éretlen immunrendszerük miatt fogékonyabbak a fertőzésekre. A védőoltásokkal nemcsak őket, hanem a közösség azon tagjait is meg tudjuk védeni, akik nem kapták meg az oltást. Mivel GYED előtt kórházban dolgoztam, sajnos sok olyan esettel találkoztam, amelyek 1-1 oltással megelőzhetők lettek volna.
Ott van például a nagyon gyakori rotavírus-fertőzés. Ugye főként csecsemők és kisdedek fogékonyak erre a nagyfokú fertőzőképességgel bíró, hányásos-hasmenéses tüneteket okozó vírusra. Minél kisebb a gyermek, annál nagyobb a folyadékvesztésből következő kiszáradás veszélye. Nagyon sok csecsemőt és kisdedet láttam infúzión “lógni”, bágyadtan, rossz általános állapotban. Higgyétek el, tényleg sokat, és egy egyszerű, szájon keresztüli oltással ez elkerülhető.
Vagy ott van a Meningococcus B okozta, a legtöbb esetben halálos kimenetelű agyhártyagyulladás is. Igen, lehet, hogy egy laikus azt mondja erre, hogy én nem oltatom be a gyermekemet, mivel annak az esélye, hogy elkapja a fertőzést csekély, meg különben is, az emlékeztető oltásokkal együtt kb. 100-120 ezer forintba kerül. Erre csak azt tudom mondani, hogy abban a megyei kórházban ahol dolgoztam nem egyszer találkoztunk ezzel a nagyon-nagyon rapid lefolyású betegséggel, ami sok esetben 24 órán belül végzetes kimenetelű volt. Szóval köszönöm, az én gyermekem nem lesz ennek áldozata, inkább beadatom.
A másik meg az, hogy van olyan szülő, akit ismerek és inkább elektromos kisautót vett gyereknek, minthogy beadatta volna a “drága” védőoltást. Könyörgöm a kisautót meddig használja? Ez az oltás pedig az életét mentheti meg. Szóval inkább az egészségünkbe fektessünk be. Nyilván én is nagyon drágának tartom és hatalmas szégyen, hogy ennyibe kerül!
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy én az ajánlott oltásokat is beadatom. És nem azért mondom, mert bármilyen gyógyszercég támogatna, hanem amiatt, mert ismerem a másik oldalt is. Általában minden oltással járó mellékhatás enyhe, 1-2 napig tart. Ennyit én bevállalok egy súlyosabb betegség megelőzése érdekében.
Úgy érzem, hogy ez a témakör eléggé sok ember kíváncsiságát kielégít, de amennyiben kérdésetek van még, írjátok meg, mi pedig készséggel válaszolunk ezekre!
Köszönöm szépen Boginak, hogy elvállalta a felkérést, és ha tetszenek az ilyen típusú cikkek, akkor egy visszatérő segítőm is lehet a doki néni! 😊
Forrás egy része: https://www.rmc.hu/hu/szolgaltatasok/kotelezo-es-javasolt-vedooltasok
Gréti ♥
0 comments