A történt ott kezdődik, hogy kiderült Dani bemondta az unalmasat és farfekvésbe váltott. Így a 39. hétre berendeltek programozott császárra mondván, úgyse fogja senki bevállalni a faros szülést. Hozzáteszem, Lidi barátnőm a megmondója annak, hogy míg a műtét előtt is több alkalommal felhozták, hogy akár szülhetnék természetes úton. 🤦🏻‍♀️ Szóval gondolhatjátok mennyire féltem, hiszen mégis csak egy nagy hasi műtétről van szó. Kevésbé paráztam a természetes szülésnél, ahol tudtam kikkel leszek egy helyiségben, mint ebben a helyzetben. Az egyetlen biztos ember anyu unokatesója volt, ez töltötte el csak megnyugvással.

Hétfőn (dec.6.) bevittem Zozit oviba, majd indultunk Tibivel a kórházba. Először elvégeztek egy gyorstesztet, majd felmentünk az osztályra. A felvétel után bekerültem a szobába, ahol Lidi tárt karokkal fogadott. Így insta anyusokként trollkodtuk végig a napokat. 😂

A kedd csak-csak eltelt, majd este közölték, hogy akkor reggel beöntés és uccu neki vágnak. Kiderült, hogy az orvosom fogja végezni a császárt (magánba jártam hozzá), ez még egy pozitív löket volt.

Szóval szerda hajnalban intéztük a kellemetlen dolgokat, majd jött a reggeli NST, ahol közel 1-1,5 órát töltöttem. Itt minden fontos infót felvettek még, megkérdezték milyen neveket választottunk. Ezután megérkezett Tibi, bejött az aneszteziológus, aki egy hihetetlenül jófej pasas volt, töviről-hegyire tájékoztatott. Mondta, hogy ha bármi baj lenne szóljak és segítenek, ne aggódjak.

Bementünk a műtőbe, ott megkaptam a gerincbe az érzéstelenítőt. Amint mindenem elzsibbadt kb kikötöztek, mint egy darab húst. Félelmetes volt, a szívem majd kiesett annyira be voltam pánikolva. Ekkor megjöttek a dokik, közben már kikészítették a hentes holmikat 🙈 és erre elkezdtek nekem poénkodni, meg minden másról beszélni, hogy oldják a feszültséget.

Egy darabig minden oké volt, majd egyszer csak elkezdtem szédülni, de rettenetesen. Leesett a vérnyomásom, sípolt a fülem. Jeleztem az anesztesnek, hogy gond van, mire kaptam egy injekciót, és kezdett szép lassan helyre állni minden. Az oxigén, mint valami hegyvidéki levegő és menta keverékeként tódult az agyamba, és próbáltam a légzésemre figyelni. Közben folyamatosan mondogatták, hogy nagyon jól csinálom, nincs semmi baj, jól haladnak lent.

Aztán egyszer csak egy nagy rántást érzékeltem a hasam felől, s mint egy vákum, kicuppant a kis élet belőlem. Majd pár pillanattal később meghallottam a kis recsegő hangú sírást. 8:50-kor megszületett Dani.

Szeretném, ha tudnátok, hogy mindenek ellenére egy egészen kellemes hangulatú császár volt, szuper csapattal. Hálás vagyok érte, hogy azok az emberek ott voltak, és támogattak minden pillanatban. 🙏❤️

A legszebb pedig az volt, hogy mielőtt kivitték volna az apjához a picikénket még megmutatták nekem is. Szerencsére Tibi megkaphatta Danit, ha nem is egy órára, de a bőrkontakt megvolt, amit nagyon szerettem volna, hogy ő is megélhessen. 🥺 

Azt tanácsolnám, hogy ha nem szükséges, ne legyen császár. Két szülésen vagyok túl, és nekem a természetes után könnyebb volt a regeneráció. Nyilván embere válogatja, de nem kívánom senkinek azt a szenvedést, ami nálam jelen volt császár után 4 héttel is. 😔 Legyen mindenkinek csodás és boldog szülésélménye!! 😘😘😘