Beindult a szülés? Story time
Január 31.-e volt, de még semmi előjele nem volt annak, hogy ki akarna jönni a babánk. Már nagyon vártuk, hogy mikor kell a kórházba menni. A napok csak teltek és közeledett február 6.-a. A nőgyógyász azt a napot jelölte ki, hogy be kell feküdni, ha közben nem akarna kibújni a gyerkőc.
A szerdai napot az ismerkedés a többi kismamával/anyukával jellemezte, de azon kívül majd halálra untuk magunkat. Szandi is aznap jelentkezett be, és ha ő nem lett volna hasonló helyzetben, nem bírtam volna ki odabent ismerős nélkül.
A csütörtök végre előrelépést hozott: a reggeli NST után kiderült, hogy a nap folyamán megkapjuk mind a ketten az indító zselét. Szandi elég hamar megkapta, de nekem fél napot kellett könyörögnöm, mire este 9-kor az ügyeletes orvos és a választott szülésznőm elvégezték a felhegyezést.
Baromi fájdalmak jöttek ezek után, azt hittem kiszakad a méhem, de Böbe szerint (ő volt a szülésznőm) ezek még közel se voltak az igazi tolófájásokhoz. Egész éjszaka csak ülni tudtam és állni - bár egy kis idő elteltével ezek is kellemetlenek voltak. Sehogy nem tudtam kényelmesen feküdni, de végül 1,5 óra kínlódás után sikerült elhelyezkednem, és össze-vissza aludtam 2-3 órát.
Pénteken ismét vizsgálatokkal indult a nap, délután a szobatársam távozott, így egy kis nyugalom járta át a kórtermet. Szandi 4 óra körül megkapta a második indító zselét, én pedig 5 óra után. Ezt követte egy NST, majd kiküldtek, hogy 8 óra körül menjek majd vissza. Tibi kint ült a várakozóban, és majdnem este 7-ig velem maradt. Iszonyú fájdalmak jelentkeztek. Közben kiderült, hogy a barátnőmnél beindult a szülési folyamat, vagyis a vajúdás.
Olyan rosszul voltam, hogy a kukába kellett hánynom. Sétáltunk is, de attól se javult a helyzet, és majdnem összeestem. Már sehogy nem bírtam lenni, nem volt jó. Közben egyfolytában szivárgott valami, amire először azt mondták, hogy csak a zselé, később kiderült, hogy a magzatvíz volt.
Végül Tibi hazament, én pedig visszacsoszogtam a szobámba. Alig bírtam ki 8 óráig, a következő NST vizsgálatig. Eljött az idő, és ott már látszott, hogy mocorgás van. Ekkor az éjszakás nővér felhívta Böbét, hogy be kell jönni, mert itt szülés lesz.
Visszatámolyogtam a kórterembe, azonnal felhívtam Tibit, hogy sürgősen jöjjön vissza, mert szülni fogok. Utána apa volt a soros, hogy mennie kell a szülésznőért. Anyukámnak és keresztanyumnak interneten írtam hogy akció van.
10 óra tájt megérkezett Böbe, megkaptam a beöntést, és a WC fölött rogyadozva engedtem ki minden felesleget, közben pedig imádkoztam, hogy a gyerek ki ne pottyanjon.
Tibi is befutott, beöltözött, és egyfolytában a kezemet fogta, biztatott. Így visszagondolva is - és akkor is - az volt bennem, hogy nélküle nem ment volna.
Közben Szandi kiáltásai szűrődtek át, majd egyszer csak elhalkultak. Tudtuk, hogy megérkezett a kicsi baba. Viszont előttük még ott állt a nagy meló.
A méhszáj nagyon lassan tágult, de a fájdalom ezzel arányosan nőtt. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne kiabáljak, ne sikoltsak, csak fújtattam és morogtam. Folyamatosan biztattak, hogy jól csinálom, minden rendben van, már nincs sok hátra.
Kaptam fájdalomcsillapítót és gázt is, de csak a szuri használt. Olyan szinten kiütött, hogy kétszer is bealudtam a vajúdás alatt. A fáradtság, kialvatlanság is közrejátszott gondolom.
Egyszer Böbét nem találtam, mikor kinyitottam a szemem, utána pedig Tibi tűnt el. Ezek mindössze egy-egy pillanatok voltak.
Nem bírtam feküdni, se ülni, azt hittem szétszakad a derekam. Végül csak a meleg só segített, amit a derekamhoz helyezett a drága szülésznő, és úgy masszírozott.
Egy végtelennek tűnő idő elteltével meghallottam azt, hogy kezdhetek nyomni, ha érzem a fájásokat. Ekkor már nem bírtam megállni, hogy a tolófájásokat ne kísérje kiáltás. Később mondta Tibi, hogy inkább vonyítottam, mint sem kiáltottam. A fájások jöttek, én pedig minden erőmmel nyomtam. Nem tudom mennyi idő telt el, de csak meghallottam a várva várt sírást.
Megszületett.
A gyönyörű kislányunk végre világra jött. Akkor és ott minden fájdalom elszállt. Elvágták a köldökzsinórt, majd bebugyolálva megkaptuk a picikét. Csupa vér volt, a homlokán és a szemén, valamint a tarkóján tűzfolt vöröslött, amelyeket a szülőcsatornában szerzett.
Éreztem, hogy valami cuppan, utána mesélte csak Tibi, hogy az a méhlepény volt. Megkönnyebbült a testem, mintha minden oda nem illő dolog elhagyta volna az alsó fertályt.
A férjem elkísérte a csecsemős nővérkét, hogy megmérjék, illetve hogy rendbe rakják a gyereket.
Böbe odaállt mellém, megpuszilgatott, hogy nagyon ügyes voltam. Ezután elkezdte összevarrni a gátmetszés és a szülés után megmaradt sebeket.
A szülész-nőgyógyász orvos átnézett hozzánk, megkérdezte, hogy minden rendben volt, majd, mint aki jól végezte dolgát lelépett.
Visszatértek: a csecsemős nővérke, a kicsi babuci és a férjem, akinek sugárzott arca a büszkeségtől, de a könnyek maradéka még ott csillogott a szeme sarkában.
Egy kis segítséggel, de sikeresen megetettem őt, Tibi pedig megbüfiztette.
A 2-3 óra csak úgy elröppent, a lányunkat elvitték, Tibi kiment a szülőszoba előtti folyosóra, Böbe pedig segített beleülni a tolókocsiba, amit nekem hozott.
Hajnali 4 múlt, mire kitolt a szülőszobából, kint pedig anya és apa idegesen vártak. Gyenge és fáradt voltam, de láttam rajtuk, hogy nagyon boldogok, és büszkék voltak ők is.
Elhelyezkedtem az ágyon, Tibi ott volt velem a szobában, míg úgy nem éreztem, hogy elalszok. Aztán 5 vagy 10 perc is eltelt, magamra hagyott, hazament a szüleimmel, és én mély álom nélküli alvásba merültem.
Gréti ♥
0 comments