A terhességem - beszélgetés anyákkal 1.rész
Nagyon sokat törtem a fejem, hogy milyen formában lássátok az elkészült interjúkat, de végül úgy határoztam, hogy az egyes kérdésekre hol az egyik, hol a másik anyuka válaszát olvashatjátok.
Izgatottan vártam, mikor sikerül ezekkel a rendkívüli nőkkel beszélni, de a saját gyermekem eléggé visszatartott abban, hogy fizikai valónkban leüljünk egymással szemben - akár egy kávé kíséretében- és jól átrágjuk magunkat a terhesség minden mozzanatán. Éppen ezért összeállítottam azt a kérdéslistát, amit amúgyis szerettem volna feltenni nekik, és az internet legismertebb platformján átdobtam nekik.
Mivel a kiválasztott négy anyuka közül kettő tudott "hamar" reagálni (mivel már nem egy pici bébikét látnak el), arra jutottam, hogy két részre bontom ezt a témát, s a másik két anyukának legalább nem kell zaklatnom.
Egy gyors bemutatással szeretnék indítani. Az első számú mami Dia, aki egy nagyon klassz 3 éves kisfiú, Boti anyukája. Diussal két évig egy osztályba jártunk, együtt végeztünk el egy szakmát, amiben egyikünk se dolgozik! 😃 Amikor megtudtam, hogy kisbabát vár, egy dologban biztos voltam, nagyszerű anyukája lesz a kis babócának. Aztán mikor megláttam az első képet a kis Botiról, mintha az apját láttam volna! Ez van, sajnos mi hordozzuk a pocakunkba (jobb esetben) 9 hónapon keresztül, erre az apjukra hasonlítanak a gyerekek!
A második anyuka Marianna, akinek már egy kamasz fia van, Bazsi. A szómban forgó anyukával sajnos csak 3-4 hónapig dolgoztam együtt, de körülbelül 5 perc után egymás hullámhosszán voltunk. Heti szinten beszélgetünk: panaszkodunk vagy éppen élménybeszámolót tartunk egymásnak. Balázs pedig egy irtó rendes, értelmes srác (az ő korosztályánál ez nagyon fontos jelző!), aki nem mellesleg Star Wars megszállott, akárcsak én.
Szóval nem is borzolom tovább a kedélyeket, lássuk az elkészült beszélgetést e két csodás anyukával!
É: Nagyon szépen köszönöm, hogy elsőként jelentkeztél a feladott "hirdetésre"! Őszintén jól esett, hogy nem nekem kellett anyukák után mászkálnom, hogy ugyan lenne kedvük elmesélni a terhességüket.
Dia: Nagyon szívesen mesélek erről az időszakról, és örülök, hogy segíthetek.
É: Hogyan derült ki, hogy várandós vagy?
D: Irodában ültem, mikor megéreztem a húsleves illatát, pedig senki nem evett körülöttem... főleg nem húslevest! Itt még semmit nem sejtettem. Elmeséltem anyának, erre ő egyből azt mondta, hogy: "Kislányom Te terhes vagy, hiszen nem is szereted a levest!" Aznap este a tv-ben megláttam egy reklámot, amiben kakaóscsiga volt, és azonnal kellett. Akkor már Peti is mondta, hogy tuti terhes vagyok. Hiába mondtam, hogy nem, nem vagyok az. Nem hagytak békén se ő, se anya. Végül vettem egy tesztet... és lám csodát Nekik lett igazuk!
É: A férjed, hogy reagált a hírre?
Marianna: Nagyon meglepődött, mert a papírjaim szerinte nem lehetek terhes természetes úton. Láss csodát, mégis sikerült!
É: Mikor kiderült, hogy kisbabát vársz, mire számítottál: kisfiút vagy kislányt hordasz a szíved alatt?
D: Mind a ketten kisfiút szerettünk volna, de úgy voltunk vele, hogy mindegy, hogy kislány vagy kisfiú a lényeg, hogy egészséges legyen!
É: Voltak rosszullétek? Ha igen, mennyi ideig tartott?
M: Igen, voltak. Körülbelül az első 3 hónapban állandóan rosszul voltam. Főleg hányás és gyengeség volt a jellemző.
É: Emlékszel rá, hogy mikor mozdult meg először? Milyen élmény volt ez számodra?
D: 16 hetes terhesen éreztem először, hogy megmozdult. Nem voltam ekkor még biztos benne, hogy Őt éreztem. Majd ez az érzés erősödött, egyre jobban és többet éreztem. Csak ezek után tudatosult bennem, hogy elsőre is ő volt az. 💖
É: Kívánós voltál?
M: Nem, egyáltalán nem voltam az.
É: Milyen volt az első UH?
D: Számomra az egy felejthetetlen élmény volt! Először megpillantani Őt és hallani a szívhangját - egy nagy boldog pillanat volt! Akkor futott át rajtam először, hogy egy kis életet hordok a szívem alatt!
É: Mikor mutatta meg magát?
M: Már a genetikai vizsgálaton, 12 hetesen jelezte, hogy ő bizony fiú! 😄
É: Volt valami riasztó a terhességed alatt? Mi volt a baj?
D: A vérnyomásom mindig magasabb volt egy kicsit a terhesség alatt. Ez a probléma sajnos végig kísérte az egész várandósságomat. A végéhez közeledve trombózis gyanús lettem, de szerencsére nem lett baj! Mindenki mellettem volt és támogattak, így könnyebb volt az akadályok leküzdése.
M: Először kisterhesen megröntgeneztek és ezért Pestre kellett járnunk. Utána a terhességi cukor és a vérnyomásom miatt is sokat kellett mászkálnom a kórházba. Nem volt egy kellemes időszak.
É: Mikor hagytad abba munkát?
D: Körülbelül 7 hónapos terhes voltam, mikor abbahagytam a munkát. Az utolsó hónapban már csak fél műszakokat voltam az irodában.
É: Küzdöttél vizesedéssel?
M: Szerencsére nem volt ilyen problémám, e helyett más bajokkal kellett küzdenem.
É: Szedtél valamilyen vitaminokat, homeopátiás készítményeket?
D: Igen, terhesvitamint szedtem. A dokim ajánlására és az ismeretségi körömben is sokan dicsérték az Elevitet, így én is amellett döntöttem.
É: Hogyan telt a vizsgálatok közti idő?
D: A vizsgálatok közti idő azzal telt, hogy készülődtünk a pici érkezésére. Szobát festettünk, kiságyat szereltünk és megpróbáltunk beszerezni mindent, amire úgy gondoltuk, hogy szükségünk lehet. Vártuk mindig a következő vizsgálatokat, hogy rendben van e minden.
É: Szülésznőt fogadtál vagy orvos vezette le a szülést?
M: Akkor még nem fogadtak szülésznőt, csak dokit. Viszont a fogadott doki semmit nem csinált. Végül 3 szülésznőt fogyasztottam el. 😆
D: Szülésznőm volt. Mindenben rengeteget segített, emellett türelmes és aranyos volt. Nagyon sokat köszönhetek neki! Mindenkinek csak ajánlani tudom őt! Sajnos a szülést nem tudta levezetni, mert császáros voltam.
É: Már a kórházban feküdtél vagy otthon indult be?
D: A 40. héttől a kórházban feküdtem és a 41. héten sürgősségi császárra volt szükség.
M: Sajnos már augusztusban bent feküdtem, végül szeptember 23.-án indult be a szülés.
É: Hogy zajlott a szülés? Természetes szülés volt vagy császároztak?
M: Természetes úton szültem, kb. 26-27 óra után.😮
D: Most jön a terhességem azon része, amit senkinek nem kívánok!😨 A 40. héttől kórházban feküdtem, szerdai nap volt, mikor be kellett feküdnöm. Másnap infúzióval próbálták indítani, meg is jelentek kisebb fájások, de csak addig tartottak míg kaptam az infúziót. Akkor már nehezen viseltem a terhességet, nagy hassal, bevizesedve, nagy melegben. Eltelt 6 nap úgy, hogy semmi nem történt. NST volt minden nap, de más nem. Egyre türelmetlenebb voltam. Kipróbáltam a lépcsőzést hátha segít, de nem! A 7. napon kaptam volna az indító zselét, de mivel hajnalban lázas lettem, így nem lehetett. Amíg hatott a lázcsillapító addig jól voltam, utána kezdődött minden elölről. 10 órakor vittek NST-re. Akkor mondták, hogy menjek szedjem össze a cuccaimat, mert valószínű császároznak. Na akkor jött a pánikolás! A szülésznőm nyugtatott, hogy semmi baj sincs. Nem akartam a császárt, természetes szülést szerettem volna. Ez volt a pillanat, hogy fel kell hagyjak azzal, hogy én mit akarok, az lesz, ami a babámnak a legjobb! Megkaptam a beöntést, volt minden ami ilyenkor szokás. Visszatettek NST-re, fél 2-kor jött a doki, és kiértékelte az NST-s papírt. Megvizsgált s közölte, hogy 2-kor sürgősségi császár lesz, mert csökken a baba szívhangja. Nagyon megijedtem, féltem, hogy mi lesz! Ezek után kaptam a következő nagy „pofont”. Közölték, hogy a baba nem lehet velem, mert valószínű mind a ketten kaptunk valamiféle fertőzést és a babámat átviszik a korára. 14:00-kor betoltak a műtőbe, megkaptam az érzéstelenítőt, majd 14:31 - a Kiemelés időpontja. Megszületett az Én Kisfiam 3850 grammal és 54 centivel! Megnyugodtam, mikor hallottam felsírni. Odahozták a fejemhez pár percre és màr vitték is át a korára. Az volt életem legszebb pár perce, de egyben a legszomorúbb is. 9 hónapig arra vártam, hogy velem legyen, foghassam...de elvitték! Engem elkülönítettek, lekerültem a nőgyógyászatra. Nagyon rossz volt, hogy nem tudtam mi van vele. Amíg lázas voltam nem mehettem megnézni sem. Csak a képek voltak, amit apuka és a nővérkék csináltak. Az apukája ment mindig hozzá, amikor csak lehetett. A szülést követő 2. nap mehettem csak át egyszer. A 3. naptól akkor lehettem ott, amikor csak akartam! Végül 3 naposan foghattam először a kezemben, ami leírhatatlan érzés volt. 😍
É: Mennyi időt kellett a kórházban töltenetek?
M: Szeptember 24.-én született Bazsi, de csak október 5.-én, a szülinapomon engedtek haza minket.
É: Milyen volt az első napotok, estétek a picivel otthon?
D: Nagyon boldogok voltunk, hogy végre hármasban lehetünk. Egész nap csak őt figyeltük! Kezdő anyukaként mindig aggódtam valamiért. Az első fürdetéstől nagyon féltem, de szerencsére minden simán ment. Vacsi után szépen elaludt, vártam, hogy majd kel 3 óra múlva hamizni. Este 11-kor már mondta apuka, hogy pihenjünk mi is most már, de én csak azt mondogattam, hogy: "De mindjárt fel fog kelni hamizni!" Hát apukának lett igaza, úgy aludt mint a bunda hajnal fél 2-ig!
É: Mi volt az első babaholmi, amit beszereztél, kaptál?
M: Hűha, már pontosan nem emlékszem, de valamilyen rugdalózó volt.
 |
| A kép csak illusztráció |
D: Három év telt el mióta Boti megszületett, de a szülés közben fellépő problémák miatt még nem érzem magam felkészülve egy második kis manó érkezésére. A rossz emlékek még nagyon bennem vannak! Boti viszont már mondogatja, hogy neki kell egy kistesó, akivel focizhat. Mindennek eljön a maga ideje, fiatalok vagyunk még!
M: Terveztünk, de lemondtunk róla, mert megint kellett volna a sok hormon, injekció, kezelések tömkelege. Így arra jutottunk, ha a Jó Isten megadja, lesz kistesó, de ha nem, akkor nem. Végül nem lett.
Mindenki vonja le ezek alapján a konklúziót. Én arra jöttem rá, ahogy végig olvastam a válaszaikat, hogy nem csak nekem voltak ijesztő vagy éppen varázslatos élményeim. A terhesség néha csodás, néha kemény állapot, de a legfontosabb az, hogy legyen mellettünk valaki, akivel megoszthatjuk ezt.
Nem volt fenékig tejfel a várandósságuk, de végül a sok nehézséget leküzdve a kezükbe vehették a gyermeküket. Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem ezeket az erős nőket, mert nagyon csodás gyerekeket hoztak a világra, és terelgetik őket az élet rögös útján! Remélem, hogy az ő történetük segít és eljut sok leendő anyukához!
Gréti ♥
0 comments