Levél Zoénak

by - 14:43

Drága Kislányom!

Először írok neked levelet, és őszintén remélem, hogy egyszer elolvasod majd.

Már 1 éves vagy és nagyon boldoggá teszed az életünket. Nem mondom, hogy könnyű szülőnek lenni, mert nem vagyok benne biztos, hogy jól csinálom, de ezzel gondolom sokan vannak így. Tudom, neked se könnyű velünk: próbálod elmagyarázni a magad módján, hogy mi a problémád, s mi sokszor nem értjük és türelmetlenek vagyunk veled. Ne haragudj, ha veszekszek, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek. Nagyon szeretlek! Ahogyan apukád is.

Szinte tegnap születtél. Hihetetlen, hogy 47 cm és 3250 gramm voltál, most pedig már 78 cm és 1000 gramm vagy. A fejedet alig tudtad megemelni, aztán már azon kaptam magam, hogy oda-vissza forogsz, majd kúszni, ülni, mászni, felállni tudsz. Most pedig kapaszkodva császkálsz a szobában, néha már el mered engedni a kezünket vagy azt, amibe éppen kapaszkodsz. Ha már tudnál, legszívesebben szaladnál.


Az első hetek nagyon lassan teltek, mikor apukád elment dolgozni számoltam az órákat, hogy mikor jön haza, mert attól féltem valamit nagyon elszúrok, és neked bajod esik. Halálosan meg voltam rémülve minden csitíthatatlan sírásodtól, hogy nem tápláló a tejem, vagy azért, mert rosszul pelenkázlak. Mivel sose volt senki, akit pelenkázhattam, így apukád mutatta meg először, hogyan is kell ezt csinálni. Később persze belejöttem ebbe is. Bátrabb voltam, ügyesebben csináltam mindent körülötted. Nem csak te fejlődtél, hanem én is! 


Május 3.-án volt az első névnapod, viszont a családdal elsején tarottuk, mert akkor mindenki ráért. Sajnos aznap tudtuk meg, hogy a dédipapád nagyon nincs jól. Nem sokra rá, elköltözött az angyalok országába. Igaz te ebből még semmit nem vettél észre, hiszen nagyon pici voltál.

4 hónaposan már kóstoltattuk veled az almát, répát, majd a dinnyét, krumplit, banánt. Később bevezettük a sütőtököt, szilvát mivel nagyon nehezen tudtál megkönnyebbülni. Emiatt nagyon aggódtunk apukáddal, mert 10 napig semmi nem volt a pelusodban a pisin kívül. Nyugtanalan voltál, a pocid pedig gyakran kemény. Végül a sok rostos és "hashajtó" hatású gyümi, amit te és én is ettünk megtette a hatását.


6 hónaposan bevezettük a "szilárd" táplálékot, így megkezdődött a konkrét hozzátáplálás. Ettél csirke husit, zöldségeket, gyümiket, grízt, babapiskótát, de még a fő kaja az anyatej volt. Ekkor kezdét el ügyesen ülni, már hosszabb ideig is tudtál támaszkodva ülni.
Sajnos nem tudtunk leszoktatni arról, hogy rajtunk aludj el, viszont te leszoktattad magad arról, hogy apán is el tudj aludni. Szóval szinte csak rajtam és a mamáidon tudtál elszundizni. Minden este a Süsü főcímdalát énekeltem neked, s közbe esőtáncot jártam sasszé kíséretében. Akkor aludtál a legjobban, ha rajtam pihentél.


7 hónapos múltál, mikor egyszer csak felhúztad magad a kiságyban ülő helyzetből állóba. Ezt kétszer mutattam meg neked, és annyira megtetszett neked, hogy utána már direk lehuppantál, hogy újra felállhass. Ezzel egyidőben kezdtél el mászni, igaz picit ügyetlen voltál még, de utána már alig lehetett megállítatni téged. Csak az ajtó fogott ki rajtad, sajnos azt nagyon sokáig nem tudtad kinyitni.
9 hónapos korodban ráálltunk arra, hogy napi egyszer aludj 2 órát. Nagyrészt ügyesen be is vált, mert nagyon sok energiád volt délelőtt, viszont délután 2-re már eléggé kifáradtál. Amikor kipihented magad újabb ledülettel telt el a nap, végül alig tudtunk lelőni 9-10 óra körül.


Az első fogad november 19.-én bukkant ki, ezt követte a második 2 napra rá. Ezek az alsó egyes fogak voltak. Ezt követően a felső kettő, majd a többi követte. Most már 7 fogad van kint, valószínű, hogy jön még valamelyik éppen, mert nagyon sokszor dugdosod a szádba a tárgyakat. Gondolom nem csak azért, mert finomak, hanem mert ezzel is tudod dörzsölni a fájó pontot.
Eljött a karácsony, amit úgy vettük észre nagyon élveztél, hiszen mind a fa, mind az ajándékok, és a vendégesdi jól lekötött. Sok szép ruhát, játékokat, járássegítőt, etetőszéket kaptál. Karácsonyt megelőző nap a legjobb barátnőddel, Hanna Lottival és a szüleival, valamint a rokonaival töltöttük. Jól érezted magad a társaságban, ügyesen le is öntötted magad szoptatós sörrel. A szilveszetert is a barátainkkal töltöttük Jutka néninél, ahol felfedeztétek a barátnőddel a házat. Összebarátkoztál a cicákkal, és a tüzijátékok fényeit is láttad. Szerencsére az új évet átaludva köszöntötted, s csak akkor ébredtél fel, mikor hazaindultunk hajnali fél 2-kor.


Ezután következett a születésnapod. 1 éves nagylánnyá váltál, s amiket leírtam csak a töredéke annak, amit a kis idő alatt véghezvittél. Közben folyamatosan tanultál, minket is tanítottál. A szeretetre, a törődésre, arra, hogy tényleg te leszel a legfontosabb személy az életünkben. Ma már, ha azt mondom neked, hogy "Szeresd meg anyát!" tudod, hogy ki az anyukád, hogy mit jelent, amit mondok. Megölelsz, magadhoz szorítasz, belebújsz a vállamba.


Nagyon büszkék vagyunk rád Kincsem! Lehet, hogy mikor ezt olvasod cikinek találsz majd mindent, de nézd el nekem, mert én így tudtam kiadni magamból a gondolataimat.

Szeretlek!
Anyukád

You May Also Like

0 comments